Szocsi előtt...

2014. január 31. Izak2

Téli olimpiák 1924-től napjainkig

Bár az újkori olimpiák története 1896-ban Athénban kezdődött, sokáig csak nyáron rendezték meg a játékokat. Az első téli olimpiára 1924-ig kellett várni, ekkor Chamonix városa adott otthont e jeles eseménynek, amelyeket aztán 1992-ig a nyári olimpiákkal együtt, azonos évben tartottak. 1994-től kerültek külön évben - a 4 éves olimpiai ciklus első és harmadik évében - megrendezésre a téli játékok.

1960.jpgAz Egyesült Államok csapata az "elfelejtett" kaliforniai téli olimpián 1960.

Mint minden nagy sporteseményen, a téli olimpiák történetében is találkozhattunk egyéniségekkel, különleges eseményekkel, szenzációs sportemberekkel, kínos pillanatokkal. A XXII., Szocsiban megrendezésre kerülő téli olimpia előtt ezeket a felejthetetlen pillanatokat elevenítjük fel egy képes összeállítás keretében.

Winter_olympics_all_cities[1].png

A Téli olimpiák helyszíneinek térképe

960x595[2].jpg

Az Egyesült Államok csapata a nyitó ünnepségen. 

Mindössze 16 nemzet sportolója vett részt 1924-ben az első téli olimpián Chamonix-ban, ahol 6 sportág 16 versenyszámában mérték össze tudásukat a versenyzők. Magyarországot 4 férfi sportoló képviselete.

Bundesarchiv_Bild_102-05464,_St._Moritz,_Winterolympiade[1].jpg

A műkorcsolya verseny helyszíne St. Moritz-ban (1928)

Winter+Olympic+Games+Begin+Vancouver+Canada+xfxkyN0l0-Yl[1].jpg

Bob verseny. (St. Moritz, 1928) 

1928Bundesarchiv_Bild_102-05443,_St._Moritz,_Winterolympiade.jpgA military patrol, mint sportág bemutatóként szerepelt a st. moritz-i olimpiai programban. Az aranyérmet a norvég csapat nyerte.

ski-jumping-lake-placid-winter-olympic-games-1932-nordic-combined[1].jpgKorabeli síugró a felszerelésével (Lake Placid 1932)

1936.jpg

A Harmadik Birodalom téli olimpiája 1936-ban Garmisch-Partenkirchenben, amelyet a 2. világháború árnyékában rendeztek.

person_hitler50[1].jpg

Politika a téli olimpián. Több mint hatezer SS és SA katona kísérete mellett maga a Führer nyitotta meg a IV. téli olimpiai játékokat, amelyen a házigazda végül az éremtáblázat második helyén zárt.

draft_lens16634521module146090321photo_1294688408sonja-henie-shaking-hands[1].jpgSonja Henie hámszoros olimpiai bajnok Adolf Hitlerrel parolázik.

A norvég műkorcsolyázónő jó kapcsolatot ápolt a hitleri vezetéssel és magával a Führer-rel, ezért személyét sokan támadták. Később színésznő lett, három férjet és több tucat szeretőt fogyasztott el. Az életéről - a bátyja által kiadott - könyvből kiderült, hogy Henie szex- és pénzfüggő volt, rosszindulatú volt és gyakran használta ki a családját és másokat célja eléréséért.

20101008_091939473_italian_bobsled_disaster_19361[1].jpgAz olasz bobcsapat balesete (1936). A másik nagy fasiszta birodalom sportolói nem remekeltek a téli olimpiákon, bár ebben az évben is nagy számban érkeztek, egyetlen érmet sem sikerült nyerniük.

A garmisch-partenkircheni olimpia volt az első, amelyről a Magyar Rádió is beszámolt. Első élő közvetítésük a Magyarország–Belgium jégkorong-mérkőzés volt. Helyszínről tudósítottak a Rotter–Szollár páros bronzérméről és a Szekrényessy testvérpár negyedik helyezést érő kűrjéről is.

1261942379677BE034718[1].jpg

Az 1940-es és 1944-es elmaradt versenyek után 1948-ban St. Moritzban rendezték meg a II. világháború utáni első téli olimpiátA férfiak alpesi sí számában az olimpia legeredményesebb sportolója, a francia Henry Oreiller győzött, a párizsi versenyző két aranyat és egy bronzot szerzett.

image másolata.jpg

A szánkópálya, 1948. St. Moritz. 

1952%20(1)[1].jpg

1952 Oslo. 150 ezer néző követte élőben a síugrás küzdelmeit. Azután a televíziózás elterjedésével folyamatosan csökkent a versenyekre látogatók száma.

Ezen az olimpián bemutató sportként szerepelt a bandy (falabdával játszott, a jégkorong és a labdarúgás egyvelegének tekinthető sportág), de később nem tért vissza az olimpiákra.

1956-skater-fall_1898726i[1].jpg Cortina d'Ampezzo 1956.  Kínos pillanat. Az olasz korcsolyázó Guido Caroli esik el az olimpiai lánggal a nyitóünnepségen.

1960usawins[1].jpg

Amerikai hoki siker 1960-ból. A csehszlovák csapat ellen sikerült győzni.

A kaliforniai Squaw Valley-ben megrendezett téli olimpián nem rendeztek bobversenyeket, lévén a szervezők - a készülődés alatt, anyagi okokból - lemondtak a költséges bobpálya megépítéséről!

További érdekesség, hogy az 1956-1960-1964-es téli olimpiákon a Német Szövetségi Köztársaság (NSzK) és a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) közös csapattal vett részt.

1964(1)[2].jpg

Minden szervező rémálma egy téli olimpián, a hó hiánya. 1964-ben Innsbruckban a hadsereg segédkezett megoldani a problémát. 

1968(1)[1].jpg

Jean-Claude Killy az alpesi számok mindegyikében nyerni tudott 1968-ban Grenoble-ban.

Ezen az olimpián szerepelt bemutatóként első alkalommal a jégtánc, olyan sikerrel, hogy az 1976-os Innsbrucki olimpia óta állandó szám lett. További érdekesség, hogy az enyhe időjárás miatt több futam elmaradt bob-ban és szánkózásban.

1972.jpg

Az 1972-es sapporo-i téli olimpia legnagyobb meglepetése Wojciech Fortuna fiatal lengyel síugró győzelme jelentette, hiszen őt csupán tapasztalat szerzés céljából indították a nagysánc versenyben.

schranz[1].jpg

Az osztrák Karl Schranz-ot profizmus vádjával - mivel pénzt kapott egy sportfelszerelés gyártótól - kizárták az 1972-es sapporo-i olimpiáról.

1976_denver_winter_olympics_massimo_vignelli[1].jpg

Az 1976-os rendezést Denver nyerte el ugyan, de a költségek jelentős emelkedése miatt végül visszalépett, így 1964 után ismét Innsbruck rendezhetett téli olimpiát.

Innsbruck nem is jelölte magát olimpiai rendezőként. A másik három pályázó (Sion(CH), Tampere(FIN) és Vancouver (CAN)) már - elsősorban időhiány és politikai változások miatt - nem kívánta megtartani a játékokat. Salt Lake City - Denver visszalépése után - bejelentkezett, mint lehetséges rendező. A NOB azonban elutasította ezt a lehetőséget, és 1973február 5-én - máig érthetetlen okokból - újra Innsbruck-nak adta a rendezési jogot.

Az amerikai csoda 1980-ból: a Lake Placid-i olimpia jégkorong tornáját a házigazda Egyesült Államok csapata nyerte, miután a csak főiskolásokból álló csapatuk a négyes döntőben 4-3-ra legyőzte a Szovjetunió csapatát.

andreas-hanni_cr.jpgHanni Wenzel  két arany és egy ezüstérmével megszerezte Lichtensteinnek az "egy főre jutó legtöbb éremszám" elsőségét a téli olimpiák történetében. 

flat,550x550,075,f[1].jpgVucko, az 1984-es szarajevói téli olimpia kabalafigurája. Szarajevó 3 szavazattal előzte meg Szapporót és rendezhette meg a XIV. téli olimpiát először és utoljára "keleti-blokkban" lévő ország.

Az NDK kilenc aranyéremmel végzett az éremtáblázat elején a Szovjetunió és az Egyesült Államok előtt, ami eredményes bobcsapatainak és az első olimpiáján részt vevő Katarina Witt sikerének volt köszönhető.

1984 witt.jpg1984. Katarina Witt és edzője a legendás Jutta Müller.

Witt Szarajevó után az 1988-ban is megvédte elsőségét, majd az NDK-ban szokatlan módon az Egyesült Államokban folytathatta karrierjét profiként. A nyugaton elért sikerek ellenére nem fordított hátat az NDK-nak sem. Továbbra is tagja volt az NDK ifjúsági szervezetének, az FDJ vezetőségének, és a szocialista állam reprezentánsaként több rendezvényen is szerepelt. Szerepvállalása ellenére nem élvezte a keletnémet hatóságok bizalmát, a Stasi munkatársai folyamatosan megfigyelték. Utoljára Albertville-ben indult, magát amatőrré visszaminősítve. Az ott elért hetedik helye már az élsporttól való végleges búcsúját jelentette, ám továbbra is a közönség kedvence maradt.

Az egykori szarajevói olimpia "maradványai"

Hidy-and-Howdy[1].jpg

Hidy és Howdy a Calgary-i olimpia kabalafigurái

SKG0110_TRU01[1].jpg

A téli olimpiák talán legismertebb figurája, "Eddie a Sas" Calgary-ból (1988)

A brit sportember a 70 és 90 méteres sáncon is elindult és természetesen utolsó lett - a hasonló "egyéniségek" indulását próbálta a NOB megakadályozni, amikor szabályt alkotott, mely szerint síugrásban olimpián csak a nemzetközi versenyek eső 50 helyezettjei indulhatnak - Eddie a Sas nem is indult többé...

jamaica_bobsled_team_winter_olympics_1988_20140120_600_359_100[1].jpgA jamaicai bobcsapat is a médiaérdeklődés középpontjában állt, néhány évvel később film is készült róluk. KLIKK a képre az olimpiai felvételükért.

1992 alberville CCCP.jpg
1992. Az "Egyesített Csapat" jégkorongozói ünneplik aranyérmüket Albertville-ben.
 
Az "Egyesített Csapat" a Szovjetunió felbomlása után, 1991 végén alakult Független Államok Közössége tagállamainak (a volt szovjet tagköztársaságok) közös csapata volt. Az Egyesített Csapat a játékokon 12 sportágban 129 sportolóval képviseltette magát, akik összesen 23 érmet szereztek.
 
_52780169_52767804[1].jpg
 Az 1994-es Lillehammer-i megnyitóünnepség. 
Ettől az évtől kezdődően már nem egy évben rendezték a téli és a nyári játékokat.
 
then-in-1994-oksana-baiul-won-the-gold-medal-for-ukraine-despite-an-injury-sustained-by-colliding-with-another-skater-in-practice[1].jpg
 Meglepetésre Oksana Baiul nyerte a lillehammer-i női műkorcsolya versenyt. 
 
20130915-tonya-harding-es-nancy-kerrigan11[1].jpgTonya Harding és Nancy Kerrigan
 
Az olimpia előtt 6 héttel Tonya Harding és Nancy Kerrigan ügyétől volt hangos a sajtó - a Harding által felbérelt támadók súlyos sérülést okoztak Kerrigan-nek, aki így lemaradt az amerikai válogatóról, ám később az amerikai szövetség engedélyével mégis indulhatott az olimpián, ahol végül ezüstérmet nyert. Hardingot a bíróság három évre próbára bocsátotta, továbbá 500 óra közmunkára és 160 ezer dollár kártérítésre kötelezte.
   
maier-nagano1[1].jpg
Az osztrák Hermann Maier bukása 1998-ban, Naganóban az óriásműlesiklás során. Sérülés nélkül úszta meg az esést, mitöbb ezután megnyerte a Super-G-t és az óriás szlalomot is. 
 
72351907_10_HD[1].jpg 
A német Georg Hackl 2002-ben Salt Lake Cityben is dobogón végzett, így öt egymást követő olimpián nyert érmet. 

2006 Neve & Gliz[1].jpg

Neve és Gliz a 2006-os Torino-i téli olimpia kabalafigurái.
 
2006 turin.jpgA torinói olimpia költségvetésében egy metróvonal építése is szerepelt. Ám a munkálatok során a költségek emelkedésével az egész olimpia projekt csődhelyzetbe került. Végül a metróvonalat - bár jóval rövidebb lett -, a megnyitó előtt mindössze hat nappal átadták és az olimpiát is megtartották a tervezett keretek között.
 
Ezen az olimpián rendeztek versenyt először tömegrajtos biatlonban, sífutó sprint csapatversenyben, hódeszka cross-ban és rövidpályás gyorskorcsolya csapatversenyben. A legutóbbi téli olimpiához képest nem rendeztek a férfiaknak 50 km-es, illetve a nőknek 30 km-es klasszikus stílusú sífutást.

 0_5[1].jpg

nyirseghir-nodar-kumaritasvili-01-330[1].jpg

Nodar Kumaritasvili halálos szánkóbalesete a 2010-es vancouver-i szánkóverseny edzésén. 142 km/h sebességgel repült ki a pályáról és a pályát övező fémszerkezetnek csapódott. A fiatal sportember életét vesztette.

Az olimpia férfi jégkorong döntőjében a két ősi rivális, az Egyesült Államok és Kanada válogatottja találkozott és egy fantasztikus mérkőzésen, hosszabbítás után a házigazdák örülhettek.

2014.jpg

2014_03.jpg

2014_05.jpg

2014_02.gif

517c0426b3fc4b5e92000008_another-round-of-human-rights-violations-for-the-sake-of-the-olympic-games-sochi-2014_mikhail_mordasov_afp_getty_images_v[1].jpg

Az idei téli játékokat Szocsi rendezheti, miután 2007-ben Guatemalavárosban Phjongcshangot és Salzburgot maga mögé utasítva elnyerte a rendezés jogát. Azóta a rendezési költségek kapcsán kerül be a szocsi olimpia a hírekbe; mindezidáig 11 ezer milliárd forintba kerül az olimpia Oroszországnak.

És bár a magyar sportolók elsősorban a nyári olimpiákon szereznek nekünk örömet, azért nem szabad elfeledkezni a téli olimpiákon elért eredményeikről sem:

CULTiRiS_42190_web_[1].jpgA magyar Rotter Emília-Szollás László műkorcsolya páros bronzérmet szerzett 1932-ben és 1936-ban is.

20120122194623[1].jpgKékkessy Andrea-Király Ede 1948-ban St. Moritz-ban szerzett ezüstérmet

Nagy[1].jpgA Nagy testvérpár bronzérmet szerzett 1956-ban Cortina d'Ampezzo-ban.

Az 1980-as lake placid-i téli olimpián jégtáncban Regőczy Krisztina-Sallay András páros ezüstérmes lett. 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr995780482

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

norbert79 2014.02.01. 13:25:06

"Politika a téli olimpián. Több mint hatezer SS és SA katona kísérete mellett maga a Führer nyitotta meg a IV. téli olimpiai játékokat, amelyen a házigazda végül az éremtáblázat második helyén zárt."

Rájöttem... Politika? Frászt... A képen nem Hitlergruß van, hanem azt mutatják, hogy milyen magas a hó egy embernek...
Annyira félreérthető ;-)

toto92 2014.02.01. 16:01:24

Az 1960-as olimpia mitől "elfelejtett"?

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2014.02.01. 16:29:39

@toto92: kérdezz meg 10 ismerősödet hol volt a téli olimpia 1960-ban? :D
viccen kívül a Squaw Valley nevet hallva az emberek nagy többségének semmi sem ugrik be, ellentétben St. Moritz-cal vagy Lake Placid-del vagy Grenoble-al.

Visinszkij 2014.02.01. 20:43:49

Érdekes írás,de a 1998-as naganói olimpiáról ennyi(Maier elesik)? Hol éltél 1998-ban? Ez volt az első téli olimpia, ahová az NHL elengedte,a NOB pedig megengedte, hogy az összes akkori klasszis jégkorongozó egy olimpián résztvegyen. És milyen játékosok voltak??? A jégkorong olyan korszakos nagyságai,akikhez hasonló még soha nem volt, és sajnos nem is lesz. A teljesség igénye nélkül: Larionov, Fetisov, Yzerman, Jagr, Hejduk, Hasek, Sakic,Lindström, Sundin, Forsberg, Selanne.

Kristof Eleod 2014.02.01. 21:45:52

A (kevés) téli érem nyertesei mellett szót érdemel, hogy 1936-ban Eleöd Anikó (Buci), női lesiklásban pontszerző, 6. helyezett volt.. e mellett örökös magyar bajnok is

szbszig 2014.02.01. 22:19:21

@Kristof Eleod: A nevedből ítélve nyilván érintett vagy. Engem érdekelne ez a bizonyos pontszerző hely, mert a hivatalos statisztikákban nem találtam. Sőt, az említett olimpián a nőknél alpesi síben magyar induló sem volt egyáltalán, úgy tűnik...

en.wikipedia.org/wiki/Alpine_skiing_at_the_1936_Winter_Olympics_%E2%80%93_Women%27s_combined
library.la84.org/6oic/OfficialReports/1936/1936win.pdf

Zsolt Pesztenlehrer 2014.02.01. 22:26:14

Hermann Maier lesiklásban bukott és a Super-G (szuper óriásműlesiklás) és az óriásműlesiklás arany érmét nyerte meg.

Jéghegy 2014.02.02. 07:11:34

A NOB is elmegy a picsába. Egyszer az a bajuk, ha valaki profi (Schranz), máskor meg az, ha amatőr (Eddie, a sas).

zooltek 2014.02.02. 07:17:22

@Zsolt Pesztenlehrer: Bocs, szbszignek ment voltna a komment, mellényomtam :/

Kristof Eleod 2014.02.02. 12:23:19

Igazad van, tévedtem. Még gyerekként hallottam sokat Anikó (Buci) 1925-48 közötti eredményeiről, pl hogy 1925-ben a Jungfraujochi lesikló verseny győztese lett; meg azt is -- Hensch Aladártól, aki sportvezetőként ( v.versenybíró) volt Garmischban -- hogy Szapáry Mariann mellett Anikó (néni) is ott volt... Most (végre) utánanéztem, ott nem volt helyezett. De sok más eredményét pl a magyar ( szlovák) sem találtam (eddig) -- Tőle meg (és Hensch Alitól sem) sajnos már nem tudom megkérdezni

trollsalab 2014.02.02. 21:24:37

Kis érdekesség. Tonya Hardingból később női bokszoló lett.
süti beállítások módosítása