Kubai Grand Prix-k 1957-1960

2013. december 21. JTom

1957-ben már javában tartott a forradalom, Castro csapatai a keleti országrészben folytattak gerillaharcot, de Fulgencio Batista úgy dönt, Havannában Grand Prix-t rendez. A versenysorozat három éve alatt bővelkedett érdekes izgalmas pillanatokban. Az első versenyt Fangio nyerte Maseratival, de akkor még nem sejtette, hogy el fogják rabolni a gerillák.

$(KGrHqN,!lUF!TSsfnEjBQGPTkMGPQ~~60_58.GIF

A sziget diktátora - az Államokkal megromlott viszony miatt - hangulatjavító intézkedésként találta ki, hogy Havannában a tengerparton Forma-1 versenyt rendez. Mivel a szövetség által támasztott feltételeknek nem felelt meg a rendezvény, ezért "csak" Grand Prix-ként hirdették meg az eseményt. Ennek ellenére neves versenyzők érkeztek és közönség is szép számmal jelent meg a versenyen. Az első verseny - 1957-ben - minden különösebb probléma nélkül lezajlott, a favoritnak számító Juan Manuel Fangio nyerte a Meseratival. 

letöltés.jpg
1958-ban Fangio ismét elutazott Kubába és az időmérőn minden idők legjobb köridejét futotta. Ám a verseny előtti este szállodai szobájában castroista gerillák rajtaütöttek és elrabolták. Ezzel próbálták kikényszeríteni, hogy a verseny elmaradjon, ellehetetlenítve vele Batistát. A futam nem maradt el, és Fangio rádión hallgathatta, mert elrablói engedték neki. A verseny végeztével - 29 órával később - egyszerűen elengedték.
Sajnos egy baleset is történt, amiben hat néző vesztette életét. Látható, hogy szinte semmilyen biztonsági palánk nem volt a  pálya mellett. Az elgázolt tömeget egy szabadtéri drinkbár szolgálta ki. Az '58-as futam összefoglalóját rablással és balesettel itt megnézhetitek:

Aztán 1959-ben elmaradt a verseny. Castróék elűzték Batistát és kezdetét vette a kommunista berendezkedés. Egészen elképesztő, de Fidel Castro 1960-ban úgy döntött, újra megrendezi a Grand Prix-t. Ekkor utoljára zúgtak végig a versenyautók Havanna tengerpartján és most is, mint '58-ban a brit Striling Moss nyerte a futamot. Fangionak már nem volt kedve Kubába utazni.

_Libertad-1960-02-28.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr95697082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spica · http://lucrezia.blog.hu 2014.03.15. 14:15:00

a kép szerint Castro szerethette a gyors autókat, talán ezért rendezte meg az 1960-as futamot:
farm6.static.flickr.com/5245/5250526932_7b60d88eba.jpg

mokkaczuka 2014.05.13. 21:40:43

"A sziget diktátora - az Államokkal megromlott viszony miatt - hangulatjavító intézkedésként találta ki, hogy Havannában a tengerparton Forma-1 versenyt rendez." Khm. Kuba a kontinens harmadik legfejlettebb országa volt az USA és Kanada után. Míg Castróék szét nem baszták az egészet. Hangulatjavító intézkedésekre azóta van szükség.

mokkaczuka 2014.05.13. 21:41:16

Amúgy a blog kurva jó, kár, hogy korábban nem találtam rá.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2014.05.13. 22:29:00

@mokkaczuka: köszönöm, örülök, hogy tetszik a blog, végül is ezért csinálom. :)

ami Kubát illeti, nem is írtam, hogy gazdaságilag volt fejletlen, hanem hogy az Államokkal megromlott viszony miatt találták ki az F1 versenyt...
ami a későbbi hangulatjavító intézkedéseket illeti, egyetértek :D
süti beállítások módosítása